2011. november 30., szerda

András-napi népszokások

András napja ma vagyon 

András-nappal kapcsolatban rengeteg szokást, hagyományt eleveníthetnénk fel, egy biztos, a tél sem vette el őseink kedvét egy kis játéktól.


Szent András apostol, az első században élő keleti egyház védőszentje. A legenda szerint átlósan ácsolt kereszten végezték ki. Innen az "András kereszt" elnevezés.


Az év jeles napjai közül a szentek ünnepei körébe tartozó november 30-i András-nap a télkezdő férfi névnap. Ehhez több népszokás, helyenként még ma is élő hagyomány fűződik. Az András-esti szerelmi jóslások ma már csak játék, tréfa formájában fordulnak elő. 


András napkor a lányok kitették cipőjüket az ágy végéhez szemben egymással, és azt kilencszer átlépték, miközben ezt mondták: Én cipőm léplek, Szent András kérlek, Én Istenem, mondd meg nékem, Ki lesz az én férjem."

András naphoz rengeteg praktika fűződik. Pl. Ha egy leánynak sikerült ellopni egy férfi gatyáját, azt a párnája alá téve, éjszaka megálmodta, ki lesz a férje. A hatás fokozását itt még böjtöléssel igyekeztek elérni.

András estéjén éjfélkor a lányok kimentek az udvarra a disznóólhoz, annak oldalát vagy ajtaját megrugdosták, s közben figyelték, hányat röffen a disznó, mert ahányat röffen, annyi év múlva megy férjhez a lány.

Anno a palóc lányok almát dugtak az eresz alá, amit kizárólag Borbála napján fordítottak a másik felére, amit magukkal vittek az éjféli misére. Úgy tartották, amelyik férfi útközben megszólítja őket, annak fia vagy rokona lesz a párjuk.


A mai napon gyümölcsfaágakat is szokás vízbe állítani, amennyiben Karácsonyig kizöldül, farsangig férjhez fog menni a hajadon.

 Ezen a napon a lányoknak érdemes szellemüket és testüket megtisztítani, annak érdekében, hogy álmukban megtudhassák, ki lesz a férjük. 


„Ágyam járom, párnám rázom,
Mondd meg András, Ki lesz a párom?"

Lányok szokása volt a gombócfőzés. Kilenc fiúnevet papírszeletekre írtak, összehajtogatva, tésztába gyúrva gombóccá formálták. Egyszerre a forrásban lévő vízbe ejtették, s amelyik először jött a felszínre, azt kikapták, megnézték a benne lévő nevet, s olyan nevű lesz a lány jövendőbelije.


Nem kevés ügyességet igénylő András-esti szerelmi jóslás volt az ólomöntés. Egy darabka ólmot kanálban tűz fölött megolvasztottak, amikor folyt, kulcs karikáján át hideg vízbe öntötték. Amit a megdermedt ólom ábrázolt, olyan lesz a lány jövendőbelijének a foglalkozása. Ugyanazt a jóslást ugyanannak a személynek ugyanazon az estén nem volt szabad megismételni, majd csak egy év múlva.

Az András-pogácsa készítése szintén párjósló cselekmény volt. Három pogácsát sütöttek, mindegyikbe egy-egy férfinevet rejtettek. Kitették a küszöbre, s amelyiket a legkésőbb vitte el a kutya,  az mutatta meg a jövendőbeli nevét.


A rokonok, közelebbi jó ismerősök az otthonában köszöntik fel az ünnepeltet. Ez így volt régen is, ma is. Régen kisebb csoportokban az ablak alá álltak, s közösen köszöntő dalt mondtak vagy énekeltek. Ilyet: „Már megjöttünk ez helyre, András köszöntésedre, András, légy egészségben, Köszöntünk békességben!" Az előéneklés dalsorának végét a csoport visszhangszerűen megismételte. Az ilyen csoportos köszöntést mágyikázásnak, múzsázásnak, muzsákolásnak nevezik. Ez a szokás nem kifejezetten szatmári eredetű, más vidékről a Tiszahátra költözött családok hozták magukkal a századfordulón.

A férfiaknak, így az Andrásnak szóló köszöntőkben, akár férfi, akár gyermek mondta, sok volt a tréfás elem, a hangulatkeltő szándék.

„Valahányat ugrik életében a szarka, / Valahányat billen annak a farka, / Valahány szarkának farktolla tarka, / Oly sokáig tartsa a szerencse marka! / Szívemből kívánom!"

„András napja ma vagyon, / Kotlós tyúk ül a padon, / Ahányat ugrik féllábra, / Annyi áldás szálljon rája! / Nem volna kár felírni a nevét egy tönkre, / Felvinni a Tokaji hegyre, / Onnan lelökni Lökre, / Hogy híre­ neve múljon el örökre! / Isten sokáig éltesse!"

„András napja ma vagyon, / Ugrik a bak a fagyon, / Azért ugrik a fagyon, András nekem pénzt adjon!"

András napot a disznóölés kezdő napjának is tartották. Már elég hidegre fordult ekkorra az idő, a hurka, kolbász, sajt, szalonna kifagyott, így sokáig elállt a kamrában. A disznóölés velejárója volt – a ma már kivesző – disznótor, a rokonoknak, jóbarátoknak rendezett lakoma. 


Andrással befejeződnek a zajos mulatozások, "András zárja a hegedűt". Legfeljebb az András utáni szerdán, "kukaszerdán" lehetett még otthon muzsikálni, de  másutt nem. András-nap éjfélkor beáll a csend ideje, az advent.

András-napi időjóslás:

A néphit szerint, ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik. Ha libát megtartja a jég, locsogós, vagyis sáros lesz a karácsony.

Egyes helyeken hagymakalendáriumot készítettek: egy jókora fej vöröshagymát négyfelé vágtak és ízekre szedték. Kiválasztottak 12 egészséges lemezt, mindegyikbe egy csipet sót tettek. A lemezeket sorba egy tányérba tették, miközben feljegyezték, melyik milyen hónapot jelöl. Feltették a kemence tetejére. Újév reggelén megnézték, hogy melyik hónap lemezén olvadt el a só, az esős lesz, amelyikben nem volt víz, az száraz lesz.

Hasonló célt szolgált a gyümölcsfaág virágoztatása. A gyümölcsfa ágát vízbe tették, majd felhelyezték a kemence tetejére, ahol a melegben karácsonyig kivirágzott. Ha először az ág alsó részén jelentek meg a virágok, akkor a tél eleje zord. Ha a közepén, akkor január végén várható erős tél, ha pedig az ág hegyén virágzott ki az ág, akkor a tél vége felé köszönt be a fagy, jég, havazás.

2011. november 29., kedd

Karácsonyi díszkivilágítás - Hangulatteremtés

Egyre látványosabb és ízlésesebb fényfüggönyöket, futófényeket és egyéb kiegészítőket kapni, amelyekkel – amerikai mintára – ízlésünk szerint egyedi hangulatúvá varázsolhatjuk házunkat kívülről is.


Az utóbbi években gyakrabban látni a szabadban álló kerti fenyőt világító füzérekkel feldíszítve, vagy az ablakot, kaput, kerítést és teraszt, sőt az egész homlokzatot kivilágítva. Sokan talán tartózkodnak – úgymond – felcicomázni a házukat, de egy mértéktartó, az épület külső megjelenésével is harmonizáló fénysor családias hangulatot sugározhat már messziről is.


Egy igazán szép, esztétikus karácsonyi díszkivilágítás mindenképpen emeli az ünnep fényét. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt maradandó élmény mikor a kert fáit, bokrait szikrázó fények világítják meg.


Biztonságos fények

Kültéren különösen fontos a stabil felhelyezés, nehogy az első fuvallat lesodorja a díszeket és ezzel balesetveszélyes helyzetet idézzen elő. A szakszerűtlenül felszerelt világítás kellemetlen karácsonyi meglepetésként zárlatot, tüzet okozhat. Felhelyezés előtt gondoljunk arra is, hogy a vezetéket – főleg a toldásoknál – óvni kell a hótól, olvadékvíztől. Fontos szempont lehet az is, hogy ne akadályozzon bennünket megszokott mindennapi tevékenységeinkben.

2011. november 24., csütörtök

Advent - angyalvárás...

Beköszöntött a tél, s egyre rövidülnek a nappalok.
Sokszor már kora délután egészen sötétségbe burkolózik a város.
Csempéssz egy kis karácsony hangulatot a hideg hétköznapokba,
öltöztesd otthonodat mihamarabb ünnepi díszbe!


A karácsony mindig meglepően gyorsan eljön - máris kicsomagolhatjuk a díszeket!
Az eredeti dekorációk elkészítése megszépíti a várakozást.


Hazaérkezéskor is fontos az első benyomás, nem beszélve arról, ha karácsonykor vendégeket várunk. Egy szép kopogtató már a bejáratnál ünnepi hangulatba hoz minket.


A bejárati ajtó az egyik legfontosabb momentum a feng shui szerint, hiszen itt érkezik be a chi, azaz az egyetemes, pozitív energia.
Annak érdekében, hogy a csi könnyen bejuthasson házunkba, helyezzünk növényeket a bejárati ajtó mellé két oldalra.


Pataki Klára: Karácsonyi harmónia

"Emlékszem gyermekkoromban olyan hirtelen jött a Karácsony… Az ajándékokat persze már hetekkel előtte nagyon vártuk, de a lakásban semmi nem utalt az ünnepi készülődésre. Egyszer csak ott termett a karácsonyfa, szépen meg volt terítve az asztal, és szólt a „Mennyből az angyal”. Ma már a legtöbb családban ünnepi hangulatban telik a december, a házban és a ház körül is sok apró dísz gyönyörködteti szemünket és lelkünket.


Manapság amerikai mintára egyre többen díszítik fel házuk bejáratát és az előkertet. Óriási a választék a kültéri égősorokból, fényfüggönyökből és világító figurákból. Az égősorok önmagukban is jól mutatnak a ház kontúrján, de műfenyő girlanddal és néhány színes karácsonyi gömbbel kombinálva is feltehetjük őket, mondjuk a bejárat fölé vagy a korlátra. Kintről és bentről, a meleg szobából is gyönyörködhetünk a fényekben, ha égőkkel díszítünk fel egy-egy tuját, kisebb fenyőfát. Bevallom nálunk a bejárat két oldalán cserépben pompázó smaragdtuják csakis az adventi időszak kedvéért kerültek az előkertbe.


A bejárati ajtó hagyományos dísze a koszorú, alapja lehet fenyőág, gallyak vagy szalma. A kiválasztott stílusnak megfelelően díszítve elbűvölhetjük vendégeinket, még mielőtt belépnének a házba. Szép és egyszerű ajtódíszt kapunk, ha néhány tujaágat és borostyánt fűzünk csokorba és szalaggal, gömbökkel feldíszítjük. Ne feledkezzünk meg az ablakokról sem! Én minden évben ragaszkodom a hópelyheimhez. Lehet hóspray, üvegmatrica vagy filcből kivágott minta – a hópelyhecskéknek köszönhetően akkor is fehér lesz a karácsonyunk, ha kint éppenséggel szürke a táj.

A ház beltéri „felöltöztetését” az adventi koszorúval kezdhetjük. A megszokott koszorú forma többnyire a dohányzó vagy étkező asztalra kerül, de szépen mutat virágállványra helyezve, vagy az ünnepi asztal közelében felakasztva is. Ez utóbbi elhelyezési mód különösen kisgyermekes családokban ideális, mert így apró kezek nem férhetnek hozzá! Különleges négyzet vagy csillag alakú adventi díszt is készíthetünk. A formát kitölthetjük tűzőhabbal, ebbe szúrhatjuk a gyertyákat, és díszítésként örökzöldet, apró gömböket, terméseket. Egyedi ötlet a forma beültetése, a karácsonyi kaktuszok közül „kinőtt” gyertyák pompás látványt nyújtanak.


Néhány kisebb díszt elhelyezhetünk a lakás többi helyiségében is. Tükörre erősítve, ablakpárkányon, íróasztalon, kandallón vagy a szobaajtókon – az adventi koszorúval és a kopogtatóval harmonizáló apróbb díszek erősítik a „nagyok” hatását. Ha elkészültünk az adventi díszítéssel, gyorsan üljünk le és élvezzük egy kicsit! Az ünnepre nem csak a lakásnak kell karácsonyi harmóniát sugároznia, hanem nekünk is…"


2011. november 17., csütörtök

Ajándék minden vásárlás után

Bár a karácsony még messze van, mi már megkezdtük az ajándékosztást!

Ha most vásárol kertészetünkben vásárlási értékének 10%-ért választhat ajándékot!

Érdemes hát kihasználni a hosszú, szép ősz végét is az elmaradt kerti munkák pótlására.
Amíg az ásó belemegy a földbe - nem fagy meg teljesen nappal is - addig lehet ültetni.

Szeretnénk felhívni a figyelmet ajándékutalványainkra is, mellyel örömet szerezhet barátainak, családtagjainak.
( Az utalványokat 2012. december 23-ig beváltjuk.)
Akciónk utalvány vásárlása esetén is érvényes, így pl. az utalvány csomagolása ingyenes lehet.




4000 Ft-os utalvány vásárlása esetén, a kaspó a mi ajándékunk !
Az 1000 Ft-os utalvány mellé ajándékkísérő kártyát adunk kis borítékkal + egy kis szalmadíszt !

Válogasson hát kedvére növényeinkből, hogy aztán válogathasson ajándékainkból is !


2011. november 16., szerda

Leylandi ciprus – a leggyorsabban növő örökzöld sövénynövény

Sokan kérdezik tőlünk: Milyen sövényt ültettünk a kertészetünkben, hogy ilyen hamar megnőtt ?

Több fajta növényt is telepítettünk - mintaként - de a legnagyobb örökzöld sövényünk a Leylandi ciprus (Cupressocyparis leylandii) lett.

A leylandi ciprus sövényként a legmasszívabb por-, szél-, és zajfogó. Talajban nem válogat. Igényünknek megfelelően metszhetjük, alakíthatjuk.

4 éve telepített sövény a Siklóskertben
Ha nem nyírjuk magassága elérheti a 15 métert is. A sövény nevelésénél elengedhetetlen a rendszeres nyírás kicsi kortól kezdve, évente 2-3-szor. Szárazságtűrő és sittes talaj kivételével bárhol megél. Nem fogékony a gombás, atkás betegségekre. Méterenként ültetve szép sövénnyé nevelhető.

Kertészetünkben a 4 éve 40 cm-esen elültetett növények nagyon hamar összezártak, és 3-4 m körülire nőttek. A hihetetlenül gyors növekedéshez mélyen meglazított ültetési gödör, rendszeres öntözés és tápanyag utánpótlás (lombtrágya) is kellett.

4 éve telepített sövény a Siklóskertben

A leylandi ciprus metszése:

Ha sűríteni akarjuk a növényeket (amik eleinte igen nyurgák, ritkák), a telepítést követő évben, mielőtt kihajtanak (március közepétől április elejéig) 1/3-ára metsszük vissza a csúcs- és az oldalhajtásokat. Eleinte nem hajtanak egyenlő eréllyel, ezért a metszés erősségét úgy állítsuk be, hogy körülbelül egyformák legyenek a növények. 

Fontos, hogy mindig maradjon valamennyi zöld rész a metszett ágon, különben nem tud kihajtani. Ha következő tavasszal sem elég sűrű a lombozat, a metszés még egyszer megismételhető. Ezután már csak a formaalakító nyírásra lesz szükség. 

Érdemes a sövény alját már az elején a tetejénél szélesebbre kialakítani, hogy az alsó ágak is megfelelő mennyiségű fényt kapjanak. Nyírás során olyan magasra engedjük a növényeket, hogy földről állva fej fölött tartott sövénynyíróval elérhessük a tetejét. A kialakuló 2-2,5 m magas fal megfelelő zárást így is biztosítja, de nem kell létráról dolgoznunk. 

(Kertészetünkben szélfogónak szánjuk a sövényt, ezért még nem vágtuk vissza - kissé megnehezítve ezzel a sövénynyíró kertészünk dolgát.)

Évente kétszer érdemes nyírni: kora tavasszal, és nyár közepén, így alakul ki a sövényre jellemző sűrű és homogén textúra.

20 cm-es cserepes Leylandi ciprus
20 cm-es cserepes Leylandi ciprus
40/60 cm-es Leylandi ciprus

Ha a metszéssel több évet várunk nagyon megnehezítjük a dolgunkat, mert vastag ágakat kell átvágnunk, és nehezen regenerálódik a sövény. (Az örökzöldek belseje – ahol nem kap fényt a növény – barna és száraz.)
A leylandi ciprus gyors növekedése a kívánt 2-3 méteres magasság elérése után sem áll le (!), ezért akkor javasoljuk telepítését, ha nem jelent problémát az évi 2 sövénynyírás. (Esetleg van annyi hely a területen, hogy szabadon nőhet, kiterebélyesedhet.)

Sövényünk télen

2011. november 14., hétfő

Mogyoró fajtákról

A mai áruszállítás során - többek közt - két fajta mogyoró is érkezett: Bollwilleri csoda és Cosford fajták. Ennek kapcsán ismerkedjünk most a mogyorófajtákkal!

A mogyoró éghajlat és talaj iránt igen alkalmazkodó. A 3-4. évben kezd teremni. Fontos ezalatt a bő öntözés, műtrágyázás mert átültetés után hajlamos "ülve maradni", vagyis a dióhoz hasonlóan nem indul igazán fejlődésnek.


A bőséges terméshez több fajtát célszerű ültetni.

Közönséges mogyoró (Corylus avellana)

3-5 méteres, sűrűn növő, terebélyes bokor, egyenes vesszőkkel. Kora tavaszi virágzásáért és ízletes terméséért ültetjük. Közepes szárazságtűrő, a talaj iránt közömbös. Napos vagy félárnyékos helyen egyaránt megél. Takarásra, utak mellé, facsoportok lezárására csoportokban alkalmazzuk.
Sövényként is ültethető.

Bollwilleri csoda (Corylus avellana "Bollwilleri")
 
Szeptember közepén érik. Makkja nagy, 20 mm hosszú, 18 mm széles, kúp alakú. Héja kemény, világosbarna színű. Kupacsa kissé hosszabb, mint a makk, és kétszeresen, mélyen hasogatott. A magbélarány 50 %. Bokra erős növekedésű, felfelé törő koronát nevel.

Cosford  (Corylus avellana 'Cosford') 
Szeptember elején érik. 
Makkja 23 cm hosszú, 22 mm széles, hosszúkás alakú, a csúcs felé kiszélesedő. Héja világosbarna, vékony, könnyen törhető. Kupacsa hosszabb, minta a makk, mélyen hasogatott. Magbele rövid, magbélaránya 40-45 %. 
Bokra középerős növekedésű, kissé felfelé törő.

Corylus avellana 'Cosford'

Piros levelű mogyoró ( Corylus avellana ' Fuscorubra' ) 

Szárazságtűrő bokor, levelei kihajtáskor vörösek, később kissé visszazöldülnek. Dísznövényként a korai virágzása és bordó levelei miatt érdekes. Kora tavasszal  hosszú, piros színű barkavirágait, majd ehető termését az egyéves vesszőkön hozza, a vegyes rügyekből kifejlődő termőhajtások végén. Térelhatároló sövényként is kiváló. Tűri a rendszeres visszavágást.

Csavart ágú mogyoró ( Corylus avellana 'Contorta' )

2-3 méter magas, csavart ágrendszerű díszcserje. Érdekessége a dugóhúzószerű, csavart és csigavonalban növő ágai és csavarodott levelei. Lombos állapotban is, de főleg télen igen feltűnő növény. Napos, félárnyékos helyet kedvel. A talajjal szemben nem igényes. Szoliternek vagy dézsás növénynek ajánljuk. Termést keveset hoz. Piros levelű változata is kapható!












Török mogyoró (Corylus colurna)

15-20 méter magas, különösen fiatalon igen szabályos, kúpos koronájú fa. Kérge már a kétéves ágakon is világosszürkén parásodik. Termése ízletes, idős korban bőven terem.
Fény- és melegigényes, szárazságot és városi levegőt közepesen tűri. A legszebb parkfák egyike, különösen, ha tövétől ágas.  


További hasznos és érdekes információk mogyoróval kapcsolatban itt található:

2011. november 13., vasárnap

Madáretető

A tél közeledtével lassan elfogynak a kerti munkák, de ilyenkor sem tétlenkedhetünk. Ez az időszak alkalmas arra, hogy megtervezzük (illetve terveztessük szakemberrel) kertünk kinézetét (növények, kerti bútorok, utak...), hogy mire megjön a tavasz és indulnak a kerti munkák, ne érjen bennünket váratlanul. Kertjeink lakóiról se feledkezzünk meg, mivel...

... megérkeztek az első éjszakai fagyok, a költöző madarak rég délre szálltak, de sok madárfaj itthon maradt velünk. Ilyenkor már sokkal kevesebb a táplálékforrás, eltűntek a magok, gyümölcsök. Segíthetünk nekik madáretetők és madárodúk kihelyezésével. Madáretető készítéséhez szinte minden otthonban van valamilyen hulladék fa, deszka, de a műanyag palackokból készített etetők is beválnak. Jó kis közös program lehet a gyerkőccel is az etetők barkácsolása és a madarak megfigyelése... 

Természetesen vásárolni is lehet madáretetőket. Kinek kinek pénztárcájára és ízlésére van bízva - nagy a kínálat. 

Lássunk pár ötletet!

Forrás: Shelterness
Forrás: Shelterness
Forrás: Home Interior (thatveganblog)
Forrás: Bird Watching Club
Forrás: Easy Bird Feeder
Forrás: Panik Design (EvaSolo - Bird Nesring Box)
Forrás: Flickr (attila - tekatana)
Forrás: Design Dazzle
Forrás: Frutas del Mundo
Forrás: Saját kezűleg - ezermester blog
Forrás: Win a Bird Feeder
Forrás: Park City Rain Gutter
Forrás: Juniborbár - a DiVino blogja
Forrás: Etsy - Wudwerx
Forrás: www.eben-ezercr.com
Forrás: Furniture Plans
Forrás: The Garden Grapevine

Ha elkezdünk etetni, azt március-áprilisig folytatnunk is kell. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az etető környékére helyezzünk ki itatót is. Télen figyeljük, hogy nem fagyott-e be és naponta legalább egyszer cseréljük, ha igen.

Mivel is etessük kertünk vendégeit, a madarakat? Napraforgómag, dióbél, tökmag, búza, köles, háj, faggyú, lisztkukac, alma, gyümölcsök... (A neten található szakszerű információ is a témában, keressétek!) 
Ne feledkezzünk meg segítő kis kertészeinkről!

Kányádi Sándor: Madáretető

Cinkék, cinegék, feketerigók,
megosztom veletek e fél cipót,
megosztom az én olyan-amilyen
énekem-szerzett kenyerem.

Csettegess rigóm, járd a kerteket
jöjjetek csókák, varjak, verebek:
vendégül látok minden itt maradt,
velünk telelő madarat.

Terítve már patyolat abroszom,
kenyeremet elétek morzsolom.
Nem várok érte, nem kell félnetek,
ordas télben ujjongó éneket.

Ha majd tavasz lesz, és én hallgatok,
akkor zendüljön a ti hangotok,
hírrel hirdetve, hogy az emberek
télen se voltak embertelenek.

Ha tetszett a bejegyzés, gyere, csatlakozz a SiklósKert Blog Facebook-os klubjához. Ezt megteheted ide kattintva.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...